2008. július 11., péntek

Kényszer munka:)

Szivesebben gyakorlom a fenekelést, mint írok róla.
Meglepetésemre pár hónap múltán felkerült ez a blog is a BDSM lapra, így kénytelen vagyok dolgozni rajta:)
Na, ezért kényszer munka.
Most kénytelen vagyok riportokat készíteni és megjelentetni.

Csapjunk a közepébe.

2008. április 7., hétfő

Rejtett eszközök

Életem egy szakaszában nős voltam, természetesen a feleségem mugli volt.
Így komolyan érintettek -a találkozók lebonyolításán túl- az eszközök tartásának nehézségei.
Kertes házam lévén az örökölt hatalmas mogyoró bokrok kellő utánpótlást jelentettek, az alagsorban pedig könnyen átalakítható többcélú eszközeimet tartottam. Régóta gyüjtöttem már a bilincseket, gumibotokat, így fel sem tünt a lovaglópálca, karikásostor, lóra való béklyó, stb.
Láncok, kötelek, természetesek egy háznál. De a tisztán "perverz" eszközök már ládázva voltak.

Ma már a helyzetem egyszerű, egy műtermet úgy rendezek be, ahogyan a fotóhoz kell. A vizsgálószéket is berakhatom, mert éppen ilyen képeket készítek, legfeljebb az arra vetődő lányt megkérdezem, hogy nem szeretne e felvetődni egy G pont fotóhoz.

Ezért gondoltam, hogy összeállítok egy olyan "civil" készletet, amit gyakorló párok használhatnak, de a szomszédnak sem tünnek fel.

Elmentem hát egy barkács áruházba és beraktam a kocsiba mindent, ami használható.
A szines, de finom szövésű kötelektől a széles kerités lécen (paddle) át a vízvezeték elemekig (legózható fenekelő állvány, kikötöző szet stb) raktam tele a kocsit. A tetejére rakott poroló és a csatornához való fém rögzítő bilincs hirtelen ráébresztett, hogy mindenki látja milyen perverz elképzeléseim vannak az eszközökkel. De azért rendületlenül válogattam.

Szép gyüjtemény lett ugyan, de tényleg csak szükség helyzetben használható. Egy fórumon meg is jegyezte egy sub, hogy az ilyen eszközök nem az igaziak és veszélyesek is.

A szerencse úgy hozta, hogy nem sokkal később kapott néhányat a kerítés léccel és sziszegve állapíthatta meg, hogy tényleg alkalmas a paddle kiváltására.

2008. április 6., vasárnap

Felhívás!

Várom egy interjúra mindazokat, akik a fenekelés "elszenvedői" közé tartoznak.
A véleménye megjelenhet a jelenlegi nick nevén, de választhat "álnevet" is.
A blog címe "nők fenekelése" leszűkíti a kört, csak nőket várok!

A blogban beküldött, így nem ellenőrzött írások nem jelenhetnek meg.

A pálca másik végén állók később kapnak lehetőséget, hogy megismerjük az ő elvárásaikat is.

Interjúra fel!
Jelentkezni email-ben,
közelebbi kapcsolatban msn-en illetve személyesen lehet.
(Ez utóbbi körtől elvárás is!)

2008. március 31., hétfő

Az első elfenekelt lány

Jó pár éve történt. Chat, szobatali, fórumok még nem is léteztek. Csak a mélyen elásott vágyak.
Szóval a Déli pu. közelében volt egy kis büfé, ittam ott egy kávét és rögtön kialakult valami az akkor 22 éves lánnyal. A lényeg két nap múlva felkerestem, mert hogy otthon jobb kávét is tud főzni.
A kávéra már nem emlékszem, de az ágyban gyorsan kérlelni kezdett, hogy verjem el, mindegy mivel, csak verjem.
Az első menet után elmondta, hogy egy nős tanár élte ki rajta mindazt, amit az osztályban nem tudott.
Legjobban a pofozást szerette, erre olyan hevesen reagált, hogy komolyan sajnáltam a szomszédokat.
Alföldi lány volt, Hortobágy községből. Ha arra járok így évek múltán is mindíg eszembe jut, vajon mi lehet vele, ha visszaköltözött és férjhez ment valami csikóshoz.
Egy csikósnak persze gyorsan eljár a keze és a hosszú ostora...., biztosan szépen élnek.

A blog témája

Sok blog foglalkozik képek, filmek, történetek összegyüjtésével, (én is szívesen olvasgatom ezeket a blogokat), így inkább gyakorlati fenekeléssel kapcsolatban írok.

Nagy vonalakban;
-milyen hatások értek,
-hány éves koromtól érdekel a téma,
-hogyan találkoztam az első elfenekelt lánnyal,
-ma milyen módon keresem az alanyokat,
-milyen tecnikákat alakítottam ki,
-végül, lehetőséget adok azoknak is, akik külső tényezők miatt eddig még nem csaptak egy lány fenekére, de nagyon szeretnének.

2008. március 30., vasárnap

Nők fenekelése

Nincs is annál szebb, mint egy öntudatos nőt hasra fektetni és alaposan elfenekelni.
Ezen az oldalon az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg a "perverz" érdeklődőkkel.